Tájékoztatás az árkalkulációról :
Az árkalkulációt igyekszem a legrészletesebben kiszámolni, figyelembe véve az óhajtott ruhához szükséges anyagok, díszítések aktuális árát is.
Egy árajánlat elkészítése hozzátartozik a ruha varrásának a folyamatához, szinte előkészíti azt. Mire megtalálom a szükséges alapanyagok beszerzési lehetőségeit, megtervezem a ruhát a számoláshoz, és kiszámolom a szükséges anyagok mennyiségét, előfordulhat, hogy akár egy órát is dolgozom az árkalkulációval.
Ezért nagyon fontos, hogy az árkalkuláció kérő levélben már egy viszonylag végleges igényt kapjak.
Természetesen előfordulhatnak váratlan ötletek a ruha varrásának folyamatában, ez nem probléma, mert bármikor tudunk alakítani, változtatni a terveken, de kiindulásnak mindenképpen egy erős elképzelés szükséges.
Nagyon sok érdeklődő e-mailt kapok, ezek között vannak :
- akik csak kíváncsiak - és nem is akarnak varratni
- akik kíváncsiak , hogy jól jártak-e, - mert már egyébként megvan a ruhájuk
- akiknek még nincs is konkrét dátumuk, de majd egyszer valamikor varratni szeretnének
- és akik valóban varratni akarnak, mert hamarosan esküvőjük lesz.
Mivel nem tudom kiszűrni a fentiek közül, hogy kinek van valóban szüksége az árajánlatra, ezért MINDEN levélre alapos választ írok.
Ezért fordul elő az, hogy sokat kell várni, mire mindenkinek a leveléhez eljutok. Sajnos képtelen vagyok mindenkinek gyorsan válaszolni, bármennyire is szeretném.
E-mail címem:
Erre az e-mail címre tudsz írni nekem:
eskuvomuhely.piroska@gmail.com
Ha megkapod az automata választ, akkor biztos lehetsz benne. hogy megérkezett hozzám a leveled. Mivel naponta rengeteg levelet kapok, ezért sajnos nem tudok azonnal válaszolni, de igyekszem!
Amennyiben két héten belül nem kapsz választ a leveledre , akkor kérlek ismételd meg a levélküldést!
Amit mindenképpen írj meg:
- az esküvő pontos időpontját
- részletesen el az elképzelésedet
- küldj rajzot, vagy a fotót az óhajtott ruhádról.Több képnél érdemes megjelölni,melyiken ruhán mi az ami tetszik.
- a méreteidet (XS, S, M, L, XL, XXL)
Megkönnyíti a méretvétel időpontjának a betervezését, ha megírod nekem, hogy mely időpontok a legkedvezőbbek számodra, pl. hét közben - vagy csak hétvégén, délelőtt vagy akár este is melyik időpont 100 % hogy nem jó, stb.
Ezek az adatok már a kalkulációhoz szükségesek nekem, mert abban már ajánlani fogok Neked időpontot.
Írj választ a kalkulációra !
Ha nem ekkora összegre számítottál, akkor is nyugodtan írjál vissza.
Szeretem, ha előre őszintén megmondja a menyasszony, hogy konkrétan x összeget szán a ruhára, mert akkor nem fogok a legdrágább csipkékkel számolni, hanem meg tudom mondani, hogy ennyi pénzből milyen ruhát tudunk kihozni, és tudok más alternatívákat javasolni.
Ezután lehetőséged van nyugodtan és megfontoltan eldönteni, hogy ezért az árért egy kitűnő minőségű csodálatos menyasszonyi ruha megfelel-e Neked.
Ha levelet írsz nekem, kérlek mindig hagyd benne a levélben az előzményeket ( vagyis az előző levélváltásunkat), mert így könnyebben és gyorsabban be tudom azonosítani, hogy éppen hol tartunk a tervezés és a varrás fázisaiban.
Amennyiben időközben meggondolod magad, vagy találtál másik lehetőséget, kérlek írd meg nekem, hogy ne dolgozzak a kalkulációval feleslegesen.